Hírek

  Itt az új klip!!!  
 
  Interjú a HW-ben  
mantra2.jpg

A zúzós rock, metal és hardcore világ, valamint a Krisna-tudat keveredéséből született meg a Mantra még 1999-ben, és csak kevesen emlékeznek arra, hogy első dobosuk nem más volt, mint a Bridge To Solace-ből ismert Fellegi Ádám. Az utóbbi években már trióban dolgozó Mantra legfrissebb lemezére elég sokat kellet várni, de megérte, mert az Akarom látni az eddigi talán legérettebb, legerősebb munkájuk lett. Az Audioplanet stúdió szakértő főnökeként is jól ismert Jaya Hari das énekes-basszusgitáros Uzseka Norberttel beszélgetett.

Bő két és fél év telt el a Kowával rögzített Minden a Tiéd CD kiadása óta. Ez nálatok hosszú időnek számít, nem?
„Mindenkinél megváltoztak a körülmények… Vijaya gitáros a budapesti Krisna templom elnöke, ami nem kis feladat, én ugye csinálom az Audioplanet stúdiót, és 2007 elején Gopikrisna helyét Dante vette át a doboknál. Közben azért elkészül egy koncertanyagunk, a Minden a Tiétek, ami csak a honlapunkról volt letölthető.”
Kowa miért is szállt ki tőletek?
„Elsődlegesen időhiány miatt. Köztudott, hogy időközben a Black-Outból is lépett. Utolsó mozzanatként egy Wigwam bulit kellett lemondanunk, mert elfelejtett szólni, hogy aznap a Wegával játszik valahol… Kicsit kaotika volt az utóbbi pár évünk, de a koncertezés is elég mostoha körülmények közt zajlik mostanság. A Mantra nem egy divatos csapat, sosem leszünk azok, bár ez itt nem is szempont.”
És mi lett a JHD nevű zenekaroddal?
„Nagyon nincs szabadidőm, főleg emiatt állt le egyetlen demó után. Viszont a Mantra most már majdnem JHD, hiszen Dante, aki az avatása óta már Raja Hamsa das, eredetileg a JHD dobosa volt. Az új CD-n a Magányom édes íze is egy JHD szám. Annyira a szívem csücske volt, hogy megkértem a többieket, tegyük fel ide.”
Ha Kowa hangja nem is hallható az új albumon, van azért vendégénekes most is…
„Igen, BZ, azaz Bátky Zoltán. Tudod, Stonehenge, Wendigo, H.A.R.D., After Crying… Dolgoztunk együtt párszor, és amellett, hogy nagyon jó énekes, a humora is kompatibilis az enyémmel. Olyan dolgokat rakott fel az új CD-re, amiket mindig is szerettem volna hallani a dalaimban. Horváth Ricsi pedig a Morpheus billentyűse, és amikor vettük fel a lemezüket, kérdeztem, hogy jönne-e. Jó gyerek, csak a szintije, egy amerikai Kurzweil nagyobb, mint ő, és mire kirángattuk a stúdióba a hangszerét oda-vissza, aznap már nem is kellettl emenni a terembe edzeni, ha-ha!”
A 2002-es OM óta nem volt ennyire nyilvánvalóan krisnás a borítótok. A zene miatt lett ilyen?
„Ez a borító még az előző lemezhez készült, de nem igazán illett ahhoz az anyaghoz. Vijaya most újra elővette, született egy jó lemezcím, így már kerek lett a történet. A zene maradt mantrás, viszont sokkal izgalmasabb lett. Többet ültünk a dalokon, még az utolsó pillanatban is kidobtunk témákat. Egy komplett nóta is lemaradt, akárcsak egy Cseh Tamás-Másik János feldolgozás.”
Ha összeveted a korai Mantrát a maival, elsődlegesen mi változott?
„Mindig a hangulat a legfontosabb, és az megmaradt, viszont a zene sokkal jobb lett. Nem olyan kísérletezős… Ma már mindenki tudja, mit is akar. A hangzás pedig most a legjobb, magasan. Amúgy ugyanaz visz minket előre, mint eddig: kifejezni magunkat, leírni az érzéseinket, a gondolatainkat.”
Az új szövegek némelyike elég tépelődős, holott az évek során akár közelebb is juthattatok volna a keresett megoldáshoz…
„Szerintem ez pont fordítva van. Aki minél többet tapasztalt, tudja, hogy mennyire messze még az út vége, és nem gondolja, hogy mindent jól csinált. Sőt…”
Az ítélj, hogy ítéltess! Nóta egy olyan embertípusról szól, amelyből manapság egyre többel találkozni. Van konkrét ihletője?
„Nem egy adott személyről írtam, hanem egy típusról, amit nagyon nem szívlelek, mégis ahogy Vijaya meghallotta, egyből nevesíteni tudta… A végén már egy teljes listát tudtunk volna összeállítani…”
Ha nem tévedek, az Akarom látni dal szövege az istenség különféle aspektusairól szól. De végül is hány Isten van?
„Egy. Pont az a probléma, hogy mindenki karcolja a másikat, mert azt gondolja, hogy az ő istene az igazi, a többi hamis. Aztán amikor az alagút végén esetleg más várja, mint akiben egész életében hitt, mit fog mondani neki? Azt, hogy nem is létezel, mert nem hiszek benned?”
Abban talán egyetértünk, hogy a Krisna hit, ez az egész kultúra nagyon eltér mindattól, amiben a legtöbb magyar ember felnő. Hogyan lehet egy számunkra ilyen szinten idegen hitrendszert vagy filozófiát befogadni?
„Az egyetemes értékek adottak, ezek nem tér vagy idő függvényei. Alapvetően mindenki a jóra törekszik, a kérdés csak az, hogy ez mit is jelent, és ezt a filozófia magyarázza el. Ne ölj… Ezzel a bibliai tanítással mindenki egyetért, de ha valaki az életedre tör, agyatlanság lenne letenni a kezedben lévő fejszét. A Krisna-tudat azt mondja el, hogyan kell helyesen élni, hogyan értsük meg helyesen az egyetemes tanításokat. Egy jól használható kézikönyv az Élet nevű tevékenység mellé, fajra, nemre és korra való tekintet nélkül.”
És miért pont krisnások lettetek? Miért nem mondjuk a sintó vagy a tibeti-buddhizmus tanításait követitek?
„A Volt pár jó év szövege pont erről szól. Tudtam, hogy amit keresek, el fog jönni, majd amikor már szemben álltunk, egyből éreztem, hogy ez az. Itt világos, érthető válaszok vannak, nem valami szentimentális hülyeség… Másutt azt tapasztaltam, hogy amikor nincs racionális válasz egy fontos kérdésre, akkor az jön, hogy ’mert … ezt akarja’…”
És mi a helyzet az egykori Csepel Művek területén megtalálható Audioplanet stúdióban mostanság?
„Folyamatos a munka… jobbnál jobb arcokkal, illetve zenekarokkal ismerkedünk meg. Ráadásul azt csináljuk, amit igazán szeretünk, szóval szerencsés emberek vagyunk.”
Melyik produkciótokra vagy a legbüszkébb?
„Nem emelnék ki senkit, inkább arra vagyok büszke, hogy az egész stúdiót a saját két kezemmel csináltam, és hogy így valamit én is hozzá tudok tenni a hazai zenei élethez. A nehézségek különösebben nem hatnak meg, már rég megszoktam, hogy mindenért meg kell küzdenem. Úgy vettem észre, hogy a nálunk dolgozó zenekaroknak is bejön ez a hozzáállás. Különben is, a metalt atombunkerben kell játszani, nem jacuzziban!”
A Mantra jövőre lesz 10 éves. Terveztek valami ünnepi bulit vagy kiadványt?
„Nem gondolkoztunk ezen, de lehetséges. Ha mást nem, akkor összehozunk egy kis családias összejövetelt mindazokkal, akik részt vettek ebben a történetben.”
Klip, koncertek, egyéb tervek?
„Mindenképp lesz friss klip, de a képi megvalósításba nem nagyon folyok bele, max. megmondom, ha valami nem tetszik. Koncertek meg ugyanúgy, mint eddig. Hálátlan egy dög ez a ’rakkendroll’, néha nehéz vele, de mégsem tudsz élni nélküle…”

 
  A Hammerworld lemezkritikája  
mantracover.jpg

MANTRA
Akarom látni
(EDGE/HMP)

Ha nem számítom a csapat honlapjáról letölthető Minden a Tiétek koncertfelvételt, majd’ 3 évet kellett várni egy új Mantra anyagra. A Minden a Tiéd óta megint módosult a felállás, most trióban nyomják, Kowa nélkül, de nyilvánvaló egységben.
Volt tehát ideje kikristályosodni az új lemeznek, és az igen hamar kiderül, hogy az Akarom látni az eddigi legérettebb anyaguk. Megvannak benne a kezdetek hardcore gyökerei éppen úgy, mint a később kifejlődött dallamvilág illetve fajsúlyosság. Szóval változatos is az album, mégis egységes, minden része, hangja, szava egy irányba mutat.
De elsőre meglepett a hangzásával. Manapság a Mantra énekes-basszere, Jaya Hari das által irányított Audioplanet stúdió a legjobbak egyike a honi rock/metal színtéren, ennek megfelelően pengén szól a CD, de arra mégsem számítottam, hogy ilyen élő, sőt szinte nyers soundja lesz! Bár a Replikától a Prongon át a Soulfly-ig nagyon sok mindenhez hasonlítható ez a szakító hangzás, nekem elsőre a Non-Fiction ugrott be a nyitó Nekem mindig ugyanaz maradsz-ról. Pedig amúgy semmi közük egymáshoz. A lényeg, hogy ez egy menetelősebb riffre épülő, üvöltést és dallamokat egyaránt hozó nóta, amiben Raja Hamsa das a kétlábgépet is megjáratja.
A címadó eleve refrénnel nyit, de amúgy egy érdekesebb modern metal téma. Már itt nyilvánvalóvá válik, hogy Jaya sok munkát fektetett a dallamokba, és a legtöbbet hozza ki magából. Így aztán az összes refrén rögzül néhány meghallgatás alatt. Még két líraibb téma is akad, bár meg kell, hogy mondjam, sem a Hiszel-e még bennem, sem a Ha szeretnéd hallani nem ér fel a 2001-es Életről életre örökérvényű Ugyanúgy, mint régen-jéhez. Ahogy a Tetteim súlya lemez súlyát sem ismétlik meg ez alkalommal. De ezek a Mantra életmű legjei bizonyos szélsőségek terén (legszebb, legslágeresebb ill. legsúlyosabb), míg az Akarom látni összefogottság terén a legkiemelkedőbb. Szövegileg is. Megint olyanokat írtak le Vijayáék, amik messze nem csak a Krisna-tudattal szimpatizálók számára érdekesek, hanem bárkinek segítséget, társaságot nyújthatnak, aki egy picit is elveszve érzi magát a modern élet útvesztőiben.
Ha az én dolgom lenne kiválasztani a klipesélyes számokat, gondban volnék. A Magányom édes íze, üvöltős verzéi mellett baromi fogós refrént hordoz, az ítélj, hogy ítélhess egy belassított-besűrített paraszt-HC nóta, híven a mondanivalójához, a Miért kéne úgy élnem szinte rock’n’rollba hajló sodrásával arat, míg a záró A betonon hagyom pedig már-már Pantera-rokon riffei gyalul le, de a refrén itt is megragad.
Fölösleges tovább elemezgetnem, ez egy súlyos riffekben, húzós groove-okban és emlékezetes dallamokban gazdag album, ami bizonyítja, hogy a Mantra továbbra is a honi rock/metal színtér üde és egyéni színfoltja, egyben igen erőteljes szereplője.
U.N.

 
  Eternal Soul Fesztivál Debrecenben  

 
  MEGJELENT!!!  

Akkor most már tényleg: megjelent!!! Hegyalján már jó páran megkaparintották és megdöbbentek.

Megrendelhető a webshopunkból, kapható a Hammer boltjaiban, az Atmacenterben, és hamarosan a nagyobb áruházakban is.

Rendhagyó módon most nem egy számot töltöttünk fel, hanem egy mixet, amiben bele lehet hallgatni minden számba egy kicsit. Megtaláljátok a „letöltés” alatt.

 
  Kész a lemez!  
mantracover.jpg

Igen, elkészültünk vele! Már nyomtatják a borítót, nyomják a korongokat, és ha minden igaz jövő hét közepén már kapható lesz Hegyalján. Persze ott lesz a boltokban is (hamarosan a pontos listát is feltesszük) és már most megrendelhető a webáruházunkban.

 
  Avatás + hírek  
avatas.jpg

Ahogy már a fórumon írtuk viccesen, hogy „új név a Mantrában!”, ami nem valami tagcserét jelent, hanem kedvenc dobosunk, Dante kapott avatást lelki tanítómesterétől, Indradyumna Swamitól. Mostantól ha azt látjátok, hogy „Raja Hamsa das” (ejtsd: Rádzsa Hamsza dász), az ő. A mellékelt képen az ő avatása látható.

Hamarosan kész vagyunk az új Mantra lemezzel és leadjuk gyártásra. A Hammerworld július-augusztusi számának a mellékletén is ott lesz egy új szám. Ha minden jól megy, július elején kijön, és Hegyalján már kapható lesz.

 
Syndicate content